2. évad 4.rész

*Előző részből *

-Várj már!-ugrottam fel az ágyról,majd elálltam az utat,hogy ne tudjon kimenni.-Azt mondtam,hogy maradj-hajtottam le a fejem.-Nem akarom,hogy elmenj,veled akarok maradni. Sajnálom,hogy itt hagytalak 2 évre egy semmitmondó levéllel. Nem gondoltam át rendesen azt,hogy milyen következménnyel jár a távozásom. Kérlek ne haragudj rám!-mardosták a szemem a könnyek.

*Grace szemszöge*

-Sajnálom hogy ezt tettem ,de meg kell értened! Nekem sem volt könnyű,a barátn.....-mondtam potyogó könnyekkel,azaz mondtam volna,hogyha nem szakított volna félbe a szenvedélyes csókjával.
-Szeretlek-suttogta a fülembe,és a vállamra hajtotta a fejét-Mindig is szerettelek. Attól a pillanattól kezdve,hogy megláttalak. Te vagy a levegő számomra,nélküled nem élnék.
Újra és újra szenvedélyes csókokban forrtunk össze,és ez így ment nagyon hosszú ideig,míg meg nem történt újra. Nos igen, egy teljes nap az ő társaságában,csupa szenvedéllyel... Ki nem egyezett volna bele?

*Másnap reggel,Ronnie szemszöge*

Miután megébredten,pár percig néztem,hogyan alszik az én drága Gracem-iróniát szerettem volna kifejezni,de ahogy a békésen szunyókáló lányt néztem,egyre inkább hatalmasodott el rajtam a felismerés,hogy teljesen komolyan gondoltam a "drága" szót-,de aztán erőt vettem magamon,és halkan kilopóztam a konyhába,hogy valami ételt összedobjak a nagyra nőtt gyereknek. Körülbelül fél óra szerencsétlenkedés után sikerül egy rántottát csinálni. Felpakoltam egy tálcára,raktam mellé narancslevet,és felvittem neki. Az ajtót nagy nehezen kinyitottam,majd a tálcát leraktam az asztalra,odamentem hozzá és csókokkal hintettem be az arcát.
-Jó reggelt szerelmem!-suttogtam a fülébe,mire kinyitotta a gyönyörű szemét.
-Neked is. De ezt ne mondd többször. A "szerelmem"-től futkározik a hideg a hátamon-csókolt meg.
-Hoztam neked reggelit,szépség-szólaltam meg,majd oda vittem neki a tálcát.
-Hm,ágyba reggeli és egy kis bók-nyalta meg a száját.
-Ha tudtam volna hogy ennyire örülsz neki,akkor minden nap csináltam volna neked-mondtam.-És talán akkor nem mentél volna el-suttogtam letörten.
Sajnos meghallotta,mert lerakta a villát,megfogta a kezemet,és megölelt. Nem mondott semmit,de mi szó nélkül is megértettük egymást. Hogy lehettem akkor olyan vak? Akkor rám lett volna szüksége, és nem....
-Hé,minden rendben?-simogatta meg az arcom.
-Persze-szólaltam meg rekedtes hangon.
-Szuper-monda,felderült arccal.-Ugye elmegyünk ma valahova?
-Ha szeretnéd hercegnő. De maradhatunk az ágyban egész nap-húztam perverz mosolyra a számat.
-Idióta-csapta meg nevetve a karom,majd felállt.-Épp elég volt a tegnap,fú,nem is tudom,hogy kínos volt-e,vagy inkább csodálatos. Vagyis az a kínos,hogy én csodálatosnak gondolom-kuncogott fel,amit szintén imádtam benne.
-Akkor hát öltözz asszony!-csaptam a fenekére,majd elindultam én is a ruháimért.

-------------------------------------------------------


-Hova szeretnél menni?-kérdeztem,miután felöltöztünk.
-Menjünk fagyizniiiii-ugrált az előszobában,mint egy öt éves.-Hiányzik az itteni agyoncukrozott fagyi-tette hozzá bazsalyogva.
-Ahogy szeretnéd-mondtam,mire felpipiskedett,és adott egy puszit az arcomra.
-Kösziii-mondta,majd kisasszézott a kocsihoz.
Csak nevetni tudtam. Hogy lehet valaki ilyen gyerekes,felnőtt létére? 
Miután beültünk a kocsiba,elkezdtünk veszekedni,hogy melyik fagyizóba menjünk.
-Jó,akkor menjünk a tetengerpartra-egyeztem bele.
-Köszi-puszilta meg az arcom,bár láttam rajta,hogy belepirul. Nos,a tegnapi után csodálkoztam,hogy nem rohant el sikítva. Visszagondolva,az volt életem legjobb napja... Vagy az,mikor megismertem őt,ahogy elém tipegett,csak 16 volt,mikor a szemembe nézett,esküszöm nem láttam mást,csak őt. Aztán elrohant az emeletre,nekem pedig mosoly szökött az arcomba. Nem volt számomra közömbös,még akkor sem,ha csak először láttam.
Megráztam a fejem.
-Rendben vagy?-találkozott a tekintetem az ő hideg kék szemeivel. Vagyis csak hidegnek tűntek,de nekem sosem voltak azok. Most meg pláne nem,mert aggódást láttam bennük.-Egy pillanatra azt hittem,elsírod magad-fürkészte továbbra is az arcom.
-Csak gondolkodtam-válaszoltam.
-Min?-érdeklődött.
-Rajtad-csúszott ki a számon.-Mikor először találkoztunk-mosolyodtam el.
-Ne is mondd!-temette a fejét a tenyerébe.-Annyira kínos volt...
-Nem volt az-állítottam le a motort.-Aranyos voltál,mint egy kislány. Vagy mint Mandy,kicsit kerekebb idomokkal,és vonzóbban. Sokkal vonzóbban-érte el a vigyorom az 1000W-ot. Grace a füléig pirult. Már nem takarták az aprócska kezei az arcát,így tökéletesen láttam,ahogy lesüti a szemeit.
-Héj!-nyúltam az álla alá,majd magam fele fordítottam.-Ne szégyelld,nincs miért. És különben is,nekem nagyon tetszett,ahogyan ide-oda ringott a csípőd,mikor a lépcsőn felszaladtál-fokoztam.
-Mondj még ilyeneket,és akkor itt fogok felrobbani-kerülte a tekintetemet.
Csak nevetni tudtam rajta,és a mondaton.
-Na,gyere! Ideje magamba tömnöm néhány gombóc fagyit-löktem ki a kocsi ajtaját,majd kiszálltam. Megvártam,míg a lány is így tesz,és elindultunk. Természetesen nem hagytam, hogy csak úgy bandukoljon mellettem,megragadtam a kezét,és összefűztem az ujjaimat az övével.
Lehet,hogy hallucináltam,de úgy hallottam,hogy egy halk sóhajtás szakadt ki belőle. Ami beindított. Mondjuk bármi,ami vele kapcsolatos,felkeltette a figyelmemet-nem csak a szememét.
-Olyat akarok!-jelentette ki egy idő után,majd rámutatott egy szivárványos fagyikupacra az átlátszó pult mögött. Csak úgy ragyogott az arca. Beletúrtam a zsebembe,kihalásztam a pénztárcámat,és egy pár bankjegyet az öreg csóka kezébe nyomtam.
-Ez mennyivel másabb,mint az,amit eddig ettem-heveredett le a fűbe.-Száz százalék,hogy felszedek vagy tíz kilót itt.
-Hol voltál eddig?-szaladt ki a számon,de vissza akartam szívni. Totálisan a hangulat gyilkosa voltam.
-Messze,lényegtelen-nyammogott a kezében olvadozó édességen.
-Gondolom nem úgy tervezted,hogy véglegesen itt maradsz. Betti esküvője előtt,legalábbis. Vissza akarsz menni oda,ahonnan jöttél?-folyt belőlem a szó.
-Nem-válaszolta.-Utálok ott lenni.
-És a cuccaid? Nem hiszem,hogy mindent magaddal hoztál volna.
-Nincs szándékom visszamenni értük. Családi örökség volt,ahol laktam,majd ha szükséges,akkor elhozom őket. Jelenleg inkább kiélvezem a napfényt-emelte az égnek az arcát,majd lehunyta a szemét. Most vettem észre,hogy nem volt kifestve. Teljesen megszoktam,hogy tökéletesre van pingálva az arca,de most teljesen érintetlen maradt. Nem bántam,sőt! Talán így még szebb volt.
-Olyan fehér vagyok,mint egy fogorvosi rendelő falai-mosolygott a saját szavain.
-Nem. Egy porcelánbabára emlékeztetsz-jegyeztem meg.
-Hát ez... Megtisztelő-nevette el magát.-Le akarok barnulni. Így is elég ciki,hogy a fehér lábamat látod.
Hidd el,nem csak azt-tettem hozzá gondolatban. Végül rámosolyogtam,és hátravetettem magam a földön. Egészen közelgett az este,késő délután lehetett,de még elő-előbújtak a nap sugarai. Éreztem,hogy valami csiklandozza a bőröm,így oldalra fordítottam a fejem. Egy vörös hajkorona néhány szála volt. Valószínűleg nem vettem észre,ahogy mellém dőlt. Kicsit felemelkedtem,körbenéztem,majd miután nyugtáztan,hogy néhány idős emberen kívűl nincs ott senki,a karjaimba zártam őt. Először meglepődött,de aztán ráhelyezte az arcát a mellkasomra,ahogy az egyik tenyerét is. Én a hozzá közelebb eső karomat a derekára fontam,míg a másikkal kisöpörtem pár kósza tincset az arcából,aztán a tarkóm alá helyeztem,mint egy párnát. A derekán pihenő kezemmel apró köröket rajzolgattam a csipőjére,egyre feljebb tolva a pólója szegélyét. Látszólag nem nagyon bánta a dolgot,mert ismét halk sóhajok szakadtak ki belőle,valamint a pilláit is lehunyta. Az ő békés szuszogása engem is megnyugtatott.
-Tetszik?-súgtam a fülébe,a tevékenységemre célozva.
-Nem kicsit-kuncogott fel,de a szemeit nem nyitotta ki.
-Sejtettem-könyveltem el ezt sikerélményként.

-----------------

-Min gondolkodsz most?-szólaltam meg egy idő után.
-Azon,hogy a továbbiakban hogy s mint legyen-tartotta továbbra is csukva a pilláit.-Mik a terveid?
-Hogy mik a terveim? Sokkal mocskosabb dolgok,mint amit el tudnál képzelni.