3. Megtörtem...vagy mégsem?

*Az előző részből*


Azt hallom,hogy csöngetnek az ajtón.Vörös szemekkel,és lefojt sminkkel vánszorgok le a lépcsőn és nyitom ki az ajtót.Ez nem lehet!!!!!!!!!!!!!!!!Én megőrültem.Most itt áll ő előttem teljes életnagyságban.Csak nézzük egymást,míg el nem kezd legördülni az első könnycsepp az arcomról.Ő csak közelebb jön és.......

*Vissza a jelenbe*

....a fülembe súgta:
Grace:

-Szia szívem. 
-Sz-Szia-dadogom a könnyeimmel küszködve. Hát nem sikerült.Megint kudarcot vallottam.De nem csak a könnyeimet nem tudtam visszatartani,hanem magamat sem. Szorosan magamhoz öleltem mintha soha sem akarnám elengedni.
-Örülök hogy találkozunk!- mondja és elmosolyodik. 
Annyira imádtam a mosolyát de szerintem soha nem tudnám megbocsátani,hogy itt hagyott. Viszont azt be kell látnom,hogy nélküle nem teljes az életem. Látta az arcomon hogy elszomorodok és meg is kérdezte,hogy mi a baj.Ekkor kitálaltam neki:

-Nagyon fáj hogy ennyi időre itt hagytál,és magasról le se szartál de, mégis be kell látnom hogy nélküled nem tudnék meglenni.Nem is értem hogy miért álltam szóba veled ma hiszen 2 év az sok idő...Nagyon sok Andy. Nagyon fáj és talán soha sem fogok megbocsájtani neked!Főleg,hogy a szüleimet megölték,és teljesen magamra maradtam...
Amikor kimondtam hogy megölték,ő teljesen lefagyott. Megkérdezte,hogy mikor és,hogy kik és,hogy miért.Elmeséltem neki mindent és a végére már zokogtam. Nagyon rossz volt felidézni,hogy nem tudtam semmit sem tenni,mert ki a franc tudna 1 hét alatt össze szerezni 1 millió dolcsit?
-Grace szívem nyugodj meg semmi baj sem lesz. Soha sem fognak bántani,se téged,se a hozzátartozóidat , ezt én garantálom!!-közben maga felé fordította az arcomat.És letörölte a könnyeimet.
Ezután  beszélgettünk az ő karrieréről.

*Andy szemszöge*

Nagyon sajnálom hogy eddig soha nem jöttem meglátogatni,de meg kell értenie hogy nem tudtam a munkám miatt.Remélem,hogy nem vesztettem el a bizalmát,azért amiért eddig nagyon megdolgoztam. Amikor elmesélte a szülei halálát úgy éreztem,hogy ez az én hibám. Ha itt maradtam volna,akkor nem bántották volna a szüleit,mert én olyan voltam az egész család számára,mint egy "angyal" . 
*Grace szemszöge*

Amikor Andy azt mondta,hogy nem lesz senkinek sem baja akkor nagyon megnyugodtam. Már magamat sem értem igazán.Mikor utoljára ilyeneket mondott,itt hagyott két évre,és semmi életjelet nem adott magáról. Már,hogy a francba tudnék megnyugodni,és újra hinni neki ezek után? Ezt  ő is beláthatná,hogy képtelenség. Idő kell nekem. Sok idő,mialatt helyreállítom a gondolataimat,vele szemben.

*Andy szemszöge*

Miközben rólam beszélgettünk látszólag megnyugodott. De hangsúlyozom: LÁTSZÓLAG. Sejtettem,hogy ő ezt nem így fogja lereagálni,hanem máshogy,és most csak a sokk hatása miatt ilyen. A bal jóslatom 2 perc múlva beigazolódott.
-Andy,miért mentél el 2 évre,úgy, hogy még csak nem is adtál magadról életjelet?!- kiabált rám-
Miét nem tudtál küldeni egy e-mailt,vagy egy rohadt SMS-t???!!! Soha sem fogom neked ezt elnézni! Most pedig menj el!
-Grace,igazad van. Teljes mértékben!!! Egy nagy tahó voltam amiért itt hagytalak! Mivel tehetném jóvá?- és lassan közeledtem felé.....