*Visszaemlékezés 2 évvel ez előttre *
Korán kellett ma is kelnem,mivel suli volt. Minden normálisnak TŰNT.... Beértem időre. A nevem egyébként Grace Starlight és 16 éves vagyok,más érdekes dolog nincs bennem,szóval folytatnám is a storyt.
Grace:
Matekkal kezdtünk. Természetesen semmit sem értettem belőle,de hát ez van.. Alig várom,hogy találkozzam már Andy-vel,mert ő az egyetlen haver ebben a nyamvadt suliban :/ . Mindegy... Végre kicsöngettek..Yeah túléltem a matekot.Andy:
Andyvel a megbeszélt találkahelyünkön találkoztunk,ami nem más volt mint az udvar légvégeben,a kukáknál. Beszélgettünk általános dolgokról pl: zene. Mind ketten szerettünk zenét hallgatni,ezért legtöbbször ez volt a téma :DD Nemsokára becsengettek szóval bementünk. Neki most jött magyar nekem meg ének.Szerettem énekelni,nah de az ének...Huhh az maga a pokol! Amikor azt mondja,hogy énekeld ki a franc tudja hányadik felső C-t,vagy 1-es,akkor egyszerűen széttépném. De ezt is túléltem. Andy-vel a szünetben eléggé hülyék voltunk,de sebaj! Mindenkire ráfér..Nem igaz? Ezek után még átvészeltünk 4 órát és hazamentünk együtt. Útközben nagyon szomorú volt. Meg is kérdeztem hogy mi a baj. 2 perc faggatás után kinyögte hogy nemsokára elmegy a suliból mert munkát ajánlottak neki. Nagyon örültem hogy munkát kapott,de ezzel együtt teljesen összeomlottam,mert nem bírnám ki nélküle. Ő volt az egyetlen barátom. Gratuláltam neki és közben próbáltam visszafogni magam,nehogy zokogásban törjek ki. De sajna nem sikerült.Egyszer csak azon kaptam magam hogy szorosan magához ölel és azt mondja hogy semmi baj, majd meglátogat amikor ideje lesz rá. Hát igen,nekem sikerült elcsesznem az örömét.Gratuláltam magamnak, és tovább sírtam a mellkasán. Nem akartam elengedni,de muszáj volt. Jó volt,hogy nem mondta,hogy hagyjam már abba. Csak engedte hogy sírjak....Nem mondta azt,hogy elég,vagy állj.. Ezért nagyon becsültem.Még így is,hogy csak én voltam az egyetlen barátja,úgyis sokat értett az emberekhez.Ezt nagyon szerettem benne.Amikor őt akarták bántani,kiálltam mellette.Amikor meg engem akkor meg ő állt ki értem :D Soha nem engedtük,hogy egymást bántsák...Amikor az egyik beteg volt,akkor a másik is otthon maradt. Igaz így semmi házit nem kaptunk meg a többiektől ,de ki nem szarja le? Ezek után még egy ideig sírtam a mellkasán de abba tudtam hagyni.Már csak hüppögtem. Ő letörölte és azt mondta hogy semmi baj sem lesz.Ugyan már,hogy a francba lenne minden rendben? Ő sikeres lesz,szerez egy csomó barátot,én meg itt fogok beledögleni a szomorúságba. De nem akarom elvenni az örömét....még jobban.
*Visszaemlékezés vége*
Hát igen,ez elég lett VOLNA,de hogy értsétek a storyt még,mást is el kell mesélnem. De azt már Lau meséli el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése