*Grace szemszöge*
Lehet hogy mégsem kellett volna így reagálnom? Nem,az angyali énem már akkor elveszett amikor itt hagyott a szarban. Nem fogok most megbocsájtani!! De akkor is minden olyan zavaros....Miközben ezen gondolkozok érzem hogy elhagy az erőm majd ...
*Andy szemszöge*
Muszáj hogy megbocsásson nekem! Nem tehetem ki őt a veszélynek. A szívem összetörne ha valami baja esne,ennek a tökéletes lénynek. Mindenáron meg kell védenem. Még ha ez az életembe is kerül! Egyszer muszáj lesz megtudnia,hogy miattam haltak meg a szülei!! Jobb későn mint soha. Igen ez egy nagyon bölcs mondás. Ahogy magamban morfondírozok az ajtó előtt állva egy nagy koppanást hallok bentről. Bekopogok,de semmi válasz. Jó,lehet hogy megy a zene és azért nem hallja,nyugi Andy. Ok becsengetek,semmi válasz,most már bepánikoltam. Lent a kocsiban várnak a testőrök. Lerohanok értük és úgy "betörünk".
....
Már itt vagyok a kocsinál és rohanunk fel
...
Fent vagyunk. Pattanásig feszültek az idegeim. Csak nehogy baja essen miattam.
...
Betörtünk. Ott találtuk a földön kiterülve. Azonnal hívtuk a mentőket. 2 perc múlva itt vannak....
Csak nehogy baja essen. És IGEN,nagyon féltem! Félek még helyette is...
*Grace szemszöge*
Arra ébredtem hogy a szemembe világít valami nagyon erős fény.
-Rohadt életbe,kiég a retinám!!!-nyitottam ki a szemem,majd egy alvó Andy-vel találtam szembe magam. Na de hol aludt? Hát persze,hogy a hasamon..... Annyira aranyosan alszik. Mint egy kisgyerek. Lehet nem kellett volna úgy rátámadnom otthon.... Mindenki követhet el hibákat,talán tényleg valami fontos dolog miatt kellett elmennie. Na de akkor miért nem hívott fel? Mind egy,kap egy második esélyt,de ha nem él vele....ilyenre ne gondoljunk. Várjunk csak.... Én,hogy a jó büdös életbe kerültem egy kórházba? Csak arra emlékszem,hogy veszekedtünk, aztán kizártam az ajtón kívülre és onnan teljes képszakadás.... Basszus de kell pisilnem. De nem akarom felkelteni Andy-két. Na most mi a jó eget csináljak? Ok,megpróbálom letolni őt a hasamról és utána csendben kisurranok a slózira. Remek terv. Na de a kivitelezés!!!! Megfogom Andy kezét és próbáltam letolni,de hirtelen megragadja a csuklómat. Azt hittem felébred,de elkezd valamit álmában motyogni,amihez nagyon kell fülelnem,hogy megértsem.
-Nem engedem......... Nem bánthatják őt....... Előbb én,mint sem ő.... Ő az életem,a mindenem,a sajátom is feláldoznám érte.....-ennyit értettem belőle. Nem tudom....lehet,hogy rólam beszélt. De akkor ki akarna bántani???? Nagy elmélkedésem közepette látom,hogy Andy egyre gyorsabban veszi a levegőt,majd elkezd sírni. Odahajolok az arcához,megsimogatom,majd próbálom megnyugtatni,hogy ne sírjon. Bár nem is értem miért sír. Hiszen soha sem szokott. Mindig csodáltam amiért ilyen erős jellem.Már magamat sem értem igazán. Az elején még meg tudtam volna ölni,most meg újra úgy érzem,hogy a legjobb barátom... De már megmondtam,hogy kap egy második esélyt,de csak,hogy lássa kivel van dolga :). Tovább simogatom az arcát,hátha megnyugszik. Aha persze,reménykedtem azért,hátha ezt az apróságot nem cseszem el,de nem is én lennék,ha nem keltettem volna fel. Óvatosan,apránként kinyitja tengerkék szemeit,majd fel néz rám. De itt megáll. Egyikünk sem csinál semmit. Az idegeim pattanásig feszültek. Mondj már valamit,esetleg csinálj már valamit ember!!! Na de én a világért meg nem mozdulnék. Nem csak azért,mert nem akarok,hanem azért,mert nem is tudok. Nem tudom,hogy mit kéne csinálnom. Andy,ne szórakozz tovább,tényleg csinálj valamit!!!!! Ő mintha meghallotta volna gondolataim,közelebb hajol és megölel. Ha egy nappal korábban csinálja ezt,már tuti kinyírtam volna,na de most!!!! Nagyon jól esik,vissza is ölelem. Még pár percig egyikünk sem mozdul,majd ő az első aki csinál valamit. Elhúzódik,a szemembe néz és megfogja a kezem. Beszélni kezd:
-Nem tudom elégszer elmondani mennyire sajnálom,de tényleg nem tehettem mást. Az okot amiért elmentem, nem akarom veled megosztani. Hidd el,jobb így. A saját érdekedben nem mondom el. És kérlek ne haragudj rám,de nekem sem volt könnyű itt hagynom téged. Te voltál és vagy a mindenem,így olyan volt az elmenetelem,mintha egy darabot szakítottak volna ki belőlem. És az a darab te voltál. ne hidd azt,hogy azért hagytalak itt,mert munkát ajánlottak. Ez ennél sokkal komolyabb..... A banda is amit alapítottam,azért jött létre,hogy ne hiányozz annyira. Nekem is a zene volt az egyetlen kiút. De így sem tudtalak elfelejteni,ezért amikor már úgy ítéltem meg,minden helyre állt,vissza jöttem. És most itt vagyok és esedezem a bocsánatodért.-ezek a szavak valahogy őszintének tűnnek. Tényleg nem szokott hazudni és szerintem most sem cselekedett másként. Ennyire azért bízom benne.
-Hiszek neked....Bár magam sem tudom,hogyan. De ha eddig nem hazudtál,nem most fogod elkezdeni. Egyenlőre még békén hagylak az elmeneteled magyarázatával,mert jelen pillanatban szétrobban a fejem,úgy fáj,de ne hidd azt,hogy végeztünk. És,hogy a francba kerültem be ebbe a kórházba?
Sziasztok,ez lett volna a kövi rész. Az elejét Eme írta,viszont a nagy részét én alkottam meg. Remélem elnyerte a tetszéseteket és ha igen,hagyjatok jelet magatok után,ha nem,akkor is :).
Puszi,
Eme és Lau
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése